Kézilabda EB 2012

2012 kiváló év szurkolói szempontból. Olimpia, foci EB, kézi EB, és sok minden más. Ráadásul végre az Olimpia is Európában lesz, így talán emberi időpontban lesznek az események. Dolgozó emberként nem utolsó szempont ez. Szerencsére Fortuna figyelembe vette ezt a szempontot a kézi EB sorsolásakor is, hiszen a magyar válogatott mindhárom meccse este nyolcra került, így haza lehetett érni munkából mindhárom kezdetére.

Bizony meg is érte hazaérni ezekre a meccsekre. A csoportbeosztást látva ugyan az egy pont is bravúrnak tűnt, de hát csak egy kézi EB-ről van szó. A labda pedig ugyanúgy gömbölyű mindenkinek. Meg is született az első magyar pont az első meccsen. Nem hiszen, hogy lenne fanyalognivaló egy közel 150 milliós ország kézilabda válogatottja elleni döntetlen után.

Második forduló a spanyolok ellen volt. Rá is döbbentette az embert a meccs, hogy lehet, hogy bár a labda mindkét fél számára gömbölyű, és bár a pálya is ugyanúgy csúszik, a bírók nem igazán fújnak ugyanúgy egy kis ország csapatának, mint egy nagy európai ország győzelemre esélyes válogatottjának. Ettől függetlenül a magyarok extázisban játszottak, és csodálatos estén újabb pontot szereztek. Annyi mindenképpen a bírók mentségére szól, hogy a sok ellentmondásos ítélet után a végjátékban befújták az időn túli hét méterest, amivel döntetlenné lehetett a meccs.

Amikor az ember azt hinné, hogy az álomnak ideje véget érni, az megmakacsolja magát és szebb lesz, mint valaha. A világ-, olimpiai, és Európa-bajnok franciák ellen valami ilyesmi történt. talán az első két meccs eredményeinek hatására több mint ötezer magyar szurkoló utazott el Újvidékre a csoport zárómeccsére. Mindkét csapat tovább jutott már, így a tét a középdöntőbeli pontszerzés volt. De még milyen pontszerzés lett belőle! Ezt a meccset emlegetni fogjuk még sokáig! (Remélem a youtube nem fogja leszedni a videókat.)

200 kenyai futó futotta meg az olimpiai A-szintet

 

 

Kétszázan futották meg Kenyában az Olimpiai A-szintet, adta hírül az index. ( 150 férfi és 50 nő ) Az egyértelmű, hogy az európai/észak-amerikai emberek elkényelmesedettek, meg minden. Ennek ellenére belegondolni, hogy más országokból - beleérve pl. más afrikai országokat is - jóval kevesebb futó éri ezt el, felmerül a kérdés milyen genetikájuk lehet a kenyaiaknak. 7 milliárd emberből ez a 40 milliós ország adja a világnak a legjobb hosszútávfutókat hosszú ideje már. A Guiness-rekorderek elbújhatnak...

Hats off

Kanadai vígjáték

Boldog Új Évet 2012

Régebbiek | Végére »