Kapitalizmus

Azt hiszem, ami ma a magyarországi sportcsatornák piacán működik tökélertesen mutatja, hogy a kapitalizmus miért nem megoldás mindere. Félreértés ne essék nem vagyok antikapitalista, antiglobalista fanatikus. De ami itt folyik, az a kizsákmányolás tipikus esete. Először csak egy sportcsatorna jelent meg, s örült a nép. Ha természetesen a megfelelő árért is, de lehetett végre nyugati meccseket élőben nézni. Amikor a csatorna tulaja látta mekkora biznisz ez megkettőzte a csatornák számát, és azzal kényszerítette az embereket a második csatornára való előfizetésre, hogy a nagy meccseket oda tette át. Természetesen nem csak a csatornák tulajának tűnt fel mekkora biznisz is ez. Jött a "Retek Konzorcium" és indított egy saját sportcsatornát. Természetesen a halál sem lett volna kíváncsi rá, hiszen a lényeget láthatta volna mindenki a másik két sportcsatornán. De most jön a kapitalizmus szabad versenye. Az új csatornának minden pénzt megért bármi olyan sporteseményt exklúzív közvetíteni, ami miatt előfizetnek a nevetséges sportriporterekkel megvert csatornájára. Természetesen mire kialakult ez, már nem voltak egyedül. Elindult a Jurószpórt kettő is, és igyekezett elhappolni a jó meccseket. A hab a tortán a nyáron indult Digi volt, ami a Retek sportcsatornához hasonlóan ész nélkül dobja ki a pénzt, hogy elhappolja a meccseket, eseményeket a többiek elől. Hogy mi ezzel a baj? Időről időre akad olyan intervallum, amikor az ember kedvenc meccsei nélkül marad, mert mindig indul egy új sportcsatorna, ami drága pénzért elveszi tőle... Éljen a szabad "verseny"...

Komment

Még nincsenek kommentek.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.